Menü
Kosarad

Kicsi szabadság nekünk is kell, így Június 27- Július 1 között a bolti átvételt és kiszolgálást csak telefonon egyeztetve tudjuk létrehozni. Erősen csökkentett létszámmal leszünk. Időpontért keressétek Anitát 06708829999 ügyfélszolgálati számon. Köszönjük a megértéseteket!! laugh

Converse hátizsákok

A Converse világszinten népszerű és közkedvelt márka, főleg tornacipő kínálatuk ismert a világban. 1917-ben a cipőkészítéssel foglalkozó Marquis M. Converse a talphoz vulkanizált gumit alkalmazott, a felső részhez pedig vásznat, és ezáltal forradalmasította a cipőipart. A széles színválaszték és a változatos stílus jellemző leginkább a Converse termékekre, ezzel is szimbolizálva azt, hogy ugyanez vonatkozik azokra, akik hűek a márkához. Chuck Taylor a világ első szponzorált kosárlabda játékosa is felismerte a cipők zsenialitását, ezért hamar a márka nagykövete lett. A Converse azóta már nem csak a cipőkben utazik, hanem például kiváló minőségű hátizsákokat is a piacra dobott, amelyek közkedveltek a sport világában, valamint utcai divattá is váltak, és egyet jelentenek az egyéniség, eredetiség fogalmával.

A Converse hátizsákok mindegyikéről elmondható, hogy rendkívül praktikusak, több méretben és színben kaphatóak, és igazi életérzést tulajdonítanak viselőik számára!

Márka: Converse
Márkája: Converse, ami a huszadik század óta megjárta a mennyet és a poklot, ezalatt az idő alatt viszont igazi kultikus márkává is vált. Egy fekete vagy fehér Converse tornacipővel egyszerűen lehetetlen mellélőni: nemcsak a stílus, de maga a cipő is időtálló, a vállalat ugyanis a kezdetektől híres ..
10 591 Ft
Nettó ár:8 339 Ft

7 590 Ft
Nettó ár:5 976 Ft

18 990 Ft
Nettó ár:14 953 Ft

26 590 Ft
Nettó ár:20 937 Ft

17 090 Ft
Nettó ár:13 457 Ft

15 190 Ft
Nettó ár:11 961 Ft

Márkája: Converse Converse, ami a huszadik század óta megjárta a mennyet és a poklot, ezalatt az idő alatt viszont igazi kultikus márkává is vált. Egy fekete vagy fehér Converse tornacipővel egyszerűen lehetetlen mellélőni: nemcsak a stílus, de maga a cipő is időtálló, a vállalat ugyanis a kezdetekt..
10 991 Ft
Nettó ár:8 654 Ft
Fekete

15 991 Ft
Nettó ár:12 591 Ft

17 990 Ft
Nettó ár:14 165 Ft

Mix

12 990 Ft
Nettó ár:10 228 Ft

13 990 Ft
Nettó ár:11 016 Ft
Kék

Sárga

Piros
Tételek: 1 - 24 / 24 (1 oldal)
Ez az oldal sütiket használ
Ezen a weboldalon sütiket (cookie) használunk annak érdekében, hogy javíthassuk a felhasználói élményt és jobb szolgáltatást nyújthassunk. További információ