Akármilyen cipőről is van szó, nem könnyű kiválasztani a legmegfelelőbbet, ha sportolásról van szó, akkor pedig még inkább nehéz ez a feladat. Ma már az edzőcipők esetében is beszélhetünk külön divatról. Ennek hatására könnyű elcsábulni egy-egy szép modell láttán, melyről hamar kiderül, hogy nem volt jó választás. Vásárláskor mindenképp fontos figyelembe venni néhány szempontot, mely segítségével megtalálod a legjobb lábbelit, akármilyen sportról is legyen szó. 

Amennyi sport, ma már annyi féle cipő is…

Mindenképpen aszerint keresd a megfelelő cipőt, hogy azt milyen sporthoz szánod. Általánosságban elmondható, hogyha nem ennek megfelelően választasz, akkor a testsúlyod nem fog megfelelően eloszlani, így extra terhelés éri majd sportolás közben a gerincedet, ízületeidet és térdedet egyaránt. Abban az esetben, ha rosszul választott lábbeliben sportolsz, megnövekszik a sérülés esélye és hosszabb távon gyakori fájdalom is jelentkezni fog. 

Persze az, hogy az általad űzött sportnak megfelelő cipőt választod, nem elég. 

Bármilyen cipőről is legyen szó, nap végén iktasd be a vásárlást, hiszen ekkora a lábad feldagad. Abban az esetben, ha reggel vásárolsz cipőt, az nap közben biztosan nem lesz kényelmes. 

Lássuk, milyen egy jó futócipő?

A futás az egyik legnépszerűbb sport, melyhez ráadásul nincs is sok mindenre szükség, azonban a tökéletes futócipő alapvető kelléke. 
Amikor futócipőt választasz elsődleges szempont, hogy figyelembe vedd, hogy milyen terepen tervezed azt használni. Abban az esetben, ha aszfalton, vagy más szilárd felületen futsz, ennek megfelelő cipőt válassz. Ezeket úgy tervezték, hogy rugalmasságuk és párnázottságuk által segítsék csökkenteni a lábra ható becsapódások erejét. Az aszfalthoz tervezett cipők talpazatának mintázata is más, hiszen az is a sík felületen történő haladást segíti.

Terepen futsz? Akkor ezt figyelembe véve válassz, hiszen ennek más felépítése van, másképpen járul hozzá a kényelmes mozgáshoz. 

Sokan esnek bele kezdő futóként abba a hibába, hogy rossz méretű cipőt választanak a sporthoz. 

Mozgás közben a lábfej nagy terhelést kap, így, ha nem megfelelő méretűbe passzírozod a lábad, akkor az komoly fájdalmakhoz fog vezetni rövid időn belül. Jó, ha nem csak a lábad pontos méretét tudod, hanem azt is, hogy az hány centiméter hosszú. Futócipő esetén érdemes egy centiméterrel nagyobb lábbelit választanod, hiszen ez biztosítja a megfelelő teret a lábfej mozgásának. 

Mielőtt megrendelsz egy új cipőt, használd a márkához tartozó mérettáblázatot, hiszen segítségével könnyedén megtudod, hogy pontosan milyen méretű lábbelire van szükséged. Nézd meg, hogy hány centi hosszú a lábfejed és hogy ahhoz melyik méret tartozik, így biztosan a megfelelőt fogod választani. 

Kutatások bizonyítják, hogy rengetegen nem viselnek megfelelő méretű cipőt sportoláshoz, ami legfőképpen a gerinc számára okoz kárt és fájdalmat, így szánj időt a mérettábla megtekintésére is vásárláskor. 

Ne feledd, hogy nemcsak futáshoz, hanem már minden sporthoz van kialakított lábbeli, így mindenképp ennek megfelelően válassz. Amennyiben nem találtad meg amit kerestél, vagy bizonytalan vagy a választásban, kérd szakértőink segítségét.