Az utóbbi években egyre inkább elterjedté vált a tudatos
bőrápolás és a bőr fényvédelmének fontossága a nyári szezonon kívül is. Számos
platformon próbálják tudatosítani az emberekben azt a tényt, hogy a káros UV
sugarak ellen egész évben kell védeni bőrünket. Abba viszont kevésbé gondolunk
bele, hogy ugyan ezek a káros sugárzások nem csak a bőrünknek árthatnak, hanem
szemeinknek is. Legalább ekkora hangsúlyt kellene fektetnünk annak nyomatékosítására
is, hogy szemeinket a hidegebb évszakokban is védeni kell.
Sokan – főként nők – küzdenek nagy erőkkel a kialakult/kialakuló ráncok ellen
drágábbnál – drágább krémekkel, miközben sokan bele sem gondolnak, hogy egy
mondhatni hétköznapi eszköz viselésével sokat tehetnének a cél érdekében. Ez az eszköz pedig nem más, mint egy
megfelelően kiválasztott napszemüveg.
Ahogy már fent is említettem az UV sugárzás nem csak nyáron van jelen az életünkben,
mégis leginkább akkor kerülnek elő a napszemüvegek és a naptejek az emberek
életében. Azonban szemeink védelmére is egész évben kellene gondolnunk. Ősszel
még dübörög az indián nyár és ha napszemüvegünk nincsen kéznél, szemünk
hunyorgással védekezik a bele tóduló sugarak ellen és lám ez a mozdulat - amit
az ember észre sem vesz sokszor - vezet a szem környékén kialakuló apró – de
annál bosszantóbb – mimikai ráncokhoz. Tehát Hölgyeim egy jó minőségű, jól
kiválasztott napszemüveg egész éven való hordásával igazán lecsökkenthetjük a
kialakuló apró ráncocskák számát.

A szemészek úgy vélik, hogy az UV sugárzás szintje nő a hideg évszakokan, mivel
ilyenkor a nap alapból alacsonyabban helyezkedik el. Ez tehát azt jelenti, hogy
a sugarak beesési szöge is alacsonyabb lesz, így sokkal több sugárzás éri a
szemeinket.
.webp)
Egy borúsabb napon azt gondolnánk, hogy mivel a napot nem
látjuk, biztosan nincs olyan sugárzás sem, ez azonban egy tévhit. A felhőkön
átszűrődő napsugarak sokszor jobban is zavarhatják szemeinket, ezáltal
folyamatos hunyorgáshoz vezetve, de akár fejünk is megfájdulhat tőle.
Alacsony napállás esetén találkozhatunk még egy bosszantó
jelenséggel, a visszatükröződéssel. Ezt akkor tapasztalhatjuk, ha különösen
alacsony szögben érik el a napsugarak a földet, például napkeltekor,
napnyugtakor vagy az őszi/téli hónapokban. Ezt a jelenséget különböző tényezők
erősíthetik, ilyenek a világos, nagy felületek (aszfalt, víztükör vagy a hó).
Különösen vezetés közben veszélyes a visszatükröződés, sokszor akár 80%-al is
ronthatja a látási viszonyokat. Ezért érdemes vezetéshez mindig polarizált
lencséjű napszemüveget választani. Ez a lencse típus csak a függőleges irányú
sugarakat ereszti át, kiszűri a különböző felületekről visszaverődő fényt.
A látásviszonyok javításán kívül még számos előnye van a polarizáltnapszemüvegeknek, például élesebbek lesznek a kontrasztok, élénkebbek a színek,
jobb távolság- és mélységérzetet biztosít.

Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a napszemüveg öltöztet és nagyon fel tudja dobni megjelenésünket egy-egy különleges darab. A napszemüvegek formái és kinézetei is igazodnak a trendekhez. Azonban vannak olyan örök klasszikusok is amelyek trendtől függetlenül megállják a helyüket!
.webp)
Ilyen darabokkal találkozhatsz Ray-Ban kínálatunkban is. Aktuális
napszemüveg kínálatunkat itt megnézheted!
